Surfguru Kupa

2021. augusztus 21. szombat

Versenyszámok:
– Slalom
– Freestyle
– Páros freestyle

Korosztályok:
– mini (8 éves korig)
– kid (8-12)
– junior (13-17)
– felnőtt (18 év fölött)

Azok részvételére is számítunk, akik az idei évben kezdték a windszörfözést!

Minden nevező számára készülünk ajándékokkal, így érdemes elindulni és kipróbálni magatokat akár minden számban.

A versenyt minden időjárási körülményben megtartjuk!
Szélcsend esetén SUP verseny lesz. Eső esetén is elindítjuk a futamokat, úgy is vizesek leszünk:-)))

Várunk minden Gurut és a kísérő szurkolókat egyaránt!!!

Ízelítőnek alább láthatjátok a tavalyi események rövid összefoglalóját.
Legyen bátorságotok eljönni és kipróbálni magatokat, higgyétek el megéri!!!

 

A 2020-as windszörfversenyről

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a szezonzáró windsurf versenyünkön. Idén már közel 90 gyerek látogatott vissza hozzánk elbúcsúztatni a nyarat.
Igazi windszörfös idő volt a versenynapunkon! Jó szélre ébredtünk és ahogy jósolták délutánra lecsökkent, mindehhez egész nap klassz strandidő volt. Egyszóval minden klappolt a egy tökéletes verseny megrendezéséhez!

Délelőtt a slalom futamokkal kezdtünk, mert az erős szél ennek a számnak kedvezett. Ebéd után a Minik tartottak bemutatót, nekik már a kisebb szél elég volt és csodák csodájára a 6 induló egyszerre ért célba! Nagyon izgalmas és szoros küzdelmek voltak.
A  freestyle futamokra kisimult a víz és a nézők igazán erős futamokat nézhettek végig a junior és a kid kategóriában egyaránt.
Az eredményhirdetésnél minden résztvevőnek jutott kis ajándék a jó hangulat mellet.

Helyezések:
Slalom Junior                             Slalom Kid                                Slalom Felnőtt
1. Bálint Vince                           1. Pártos Andris                      1. Gallice Tomi
2. Juhász Levente                     2. Dévényi Nándor                  2. Pártos Gyurmó
3. Pintér Zsombor                     3. Hubanov Lilla                      3. Kósa Gyuri

Freestyle Junior                         Freestyle Kid                            Páros freestyle
1. Varga Milán                           1. Pártos Andris                      1. Cornea Flóra – Dévényi Nándor
2. Cornea Flóra                         2. Dévényi Nándor                  2. Puskár Zénó – Gazsó Dávid
3. Puskár Zénó                          3. Pártos Lia                            3. Katona Tomi – Bálint Vince

Minik: Vincze Adél, Petró Szonja, Csordás Bodza, Sári Dorka, Sári Marci, Horváth Imi
Ezer köszönet a támogatóinknak: Hethland Üdülő, 383 The Kopjáry Water, PoloBox, Prohuman, Renegade Pub, Webpromo, Cafe Vian, Paulaner
Kimondhatatlan sok hála az összes oktatónknak, az összes segítőnknek akik nyáron igyekeznek minél több élményhez juttatni a gyerekeket. Nem kezdek bele a felsorolásba, mert túl hosszú lenne a lista, de aki járt nálunk tudja kikről van szó:-)
Itt szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, akik aktívan részt vesznek abban, hogy a gyerekeknek megtaníthassuk ezt a szuper sportot!

Jövőre újra írjuk az eredménytáblát!!!